Kirándulás Erdélybe, Erdővidékre
2018. május 14-19.
Iskolánkból az idei évben 36 hetedik osztályos diák és négy pedagógus vett részt a Határtalanul programban. Az elmúlt évekhez hasonlóan Dabas testvérvárosa, Barót volt az úti cél.
A programhoz kapcsolódóan a diákok előkészítő és értékelő órán vettek részt, látogatást tettek az Országos Széchenyi Könyvtárban, előadást tartottak a hatodik évfolyamon a kirándulásról, és aktívan bekapcsolódtak a június 4-én szervezett projektnap eseményeibe.
Az odafelé vezető út első állomása Déva vára volt, itt Fülöp Júlia unitárius lelkész tartott idegenvezetést a csoportnak. Majd egy igazi szász városban tartottunk rövid pihenőt, Nagyszebenben. Megnéztük a Hazugok hídját, a székesegyházat. Az utazás során a tanulók tartottak kiselőadásokat a helyszínekhez kapcsolódóan. A szállás Baróton, a DERZS panzióban volt, ahol nagy szeretettel fogadtak bennünket.
Másnap a baróti Gaál Mózes Általános Iskolában kezdődött a program. Az első órában Erdővidék földrajzával ismerkedtünk. A második órában kölcsönösen bemutatkoztunk egymásnak, mi is és a baróti diákok is készültek egy-egy kiselőadással. Ezután Nagyajtán az unitárius erődtemplomot mutatta be Fekete Levente tiszteletes, és megtekintettük Kriza János emlékszobáját is. Köpecen a kazettás mennyezetű református templomot, a köpeci szilt néztük meg, majd szalagot kötöttünk az 1848-as emlékműnél, és megtudhattuk honnan ered a „baj van Köpecen” szólás. Ebéd után Kisbaconba mentünk, ahol Etelka néni (a tulajdonos) a még ma is működő vízimalmot mutatta meg nekünk, és szövőszéket is láthattunk. Ezután a Benedek Elek emlékházban tettünk látogatást.
A harmadik nap először Nyergestetőre mentünk, ahol a székely hősöknek emlékül állított kopjafákat néztük meg, Langó Dóri elszavalta Kányádi Sándor Nyergestető című versét , elénekeltük a himnuszt és szalagot kötöttünk a Dabas által állított kopjafánál.
Következő állomás Kézdivásárhely volt, ahol megnéztük a Vigadót, szalagot kötöttünk Gábor Áron szobránál, majd Csernátonban megnéztük Haszmann Pál gyűjteményét.
Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban láthattuk Gábor Áron ágyúját.
A negyedik napon a vulkáni tevékenység utóhatásait láthattuk a Csomád hegységben. Ellátogattunk a Szent Anna tóhoz, a Mohos tőzeglápba és a torjai Büdösbarlangba is. Megnéztük az Apor lyányok feredőjét és Bibarcfalván megkóstoltuk a borvizet egy forrásnál. Megismerkedtünk az ezekhez a helyekhez kapcsolódó mondákkal is.
Az ötödik napon először Vargyason látogattuk a Sütő családot, akik nemzedékek óta bútorfestéssel, fafaragással foglalkoznak. Megnéztük az unitárius templomot, majd szekerekkel mentünk a Vargyas szorosba. A szoros bejáratától gyalogtúra következett az Orbán Balázs barlangba, ahol cseppkövet, denevéreket láthattunk és a helyhez kapcsolódó mondákat, történeteket ismerhettünk meg. Este közös programot szerveztünk a baróti diákokkal, ahol kölcsönösen megajándékoztuk egymást.
Hazafelé Szovátán a Medve tavat néztük meg, míg Tordán a sóbányában tettünk látogatást, Királyhágónál vettünk búcsút Erdélytől.
Sok-sok érdekes, hasznos tapasztalattal, feledhetetlen élménnyel érkeztünk haza.
A kirándulásról Holi Barbara 7. b osztályos tanuló élménybeszámolóját a Dabas Újság júniusi számában (14. oldal) olvashattuk.
(https://www.dabas.hu/index.php/mediaf/osszesitett-dokumentumtar/dabasi-ujsag/947-dabasi-ujsag-2018-juniusi-szama/file)
Az iskola facebook oldalán és természetesen itt a honlapon egy rövid 2 perces, a kirándulás képeiből készült videót láthattok. J